Megállíthatatlan vagy, ha van HITED!

írta: Bruszt Mária

Kapcsolódó kép

Mint tudjátok, marketing suliba járok nem hagyományos értelemben vett oktatásban van részem, ahol kombinálva van az online oktatás a személyes konzultációkkal. Most volt egy 2 és fél napos összejövetel, ahol egy kicsit a 2018-as célokkal is foglalkoztunk.

Az egyik előadó Julie Cairns volt. Sok személyes dolgot árult el, de én mégis inkább a saját benyomásaimról beszélek, mert lehet, Te is ebben a cipőben jársz.

Julie a "Kétség felhőiről" beszélt... és elöntöttek az érzelmek. Sejtheted, nekem is vannak hiedelmeim, melyek bizonyos helyzetben meggátolnak, hogy teljesítsek, vagy végrehajtsak egy-egy általam kijelölt célt.

A kétségek körbevesznek minket, és ragyogásunk, ahogy Julie nevezte, nem tudnak a felhők között áttörni. Az erős elhatározást, mely bennünk él, szép lassan körbeveszi a köd, és eltakarja. Egy idő után olyan sűrű köddé tud válni, mely meggátol minket abban, hogy elhatározásunk megvalósuljon.

Julie azt mondta, hogy Tiszta szándékunkat ezek a felhők eltakarják. Nekünk a HIT erejéhez kell fordulnunk, mégpedig nem vallási értelemben, hanem a magunkba vetett HIThez. A kétség felhőit el lehet oszlatni (!) Mert néha találkozunk olyan emberekkel, akik ezek a felhők mögé látnak, és hagynunk kell, hogy segítsenek nekünk, különösen, ha elakadunk.

Azt tanácsolta, hogy nézzünk mélyen magunkba, tegyük fel a kérdést:
  • Igaz, amiben hiszek?
Mert bizony ezeket a felhőket mi keltjük életre a hiedelmeinkkel.

És innentől kezdve nagyon személyes lesz, amit mondok. Épp most lehet csatlakozni az egyik programunkhoz a 28 napos CENTIVÁGÓ programhoz. A program semmit nem ér, ha Te nem hiszel benne, hogy sikerülhet, mert bizony ezek a felhők lazán körbe fognak vonni, és mindenfajta önkorlátozó tettekkel fogod bebizonyítani, hogy nem vagy méltó a sikerre. És sajnos, még így is lesz. 

HINNI kell magadban, HINNI kell, hogy képes vagy rá, HINNI kell, hogy megérdemled a sikert, mert ki higgyen Benned, ha TE magad sem hiszel magadban (?!)

Számtalanszor ért kudarc, és ez az, ami oly maróan hatott rám. Mert mindegyik mögött ott látom saját kishitűségemet, anyám szavait hallom, ahogy leszidja azt a neveletlen kislányt, hogy "már megint..." És igen, talán én sem bíztam magamban, mert elhittem anyám szavait, nem találtam érdemesnek rá magam, hogy sikerüljön. Volt, hogy nekifogtam másodjára, harmadjára, és mikor kicsit elfeledkeztem arról, hogy kétségeim legyenek, mindig sikerült minden; mikor féltem, hogy mégis sikeres leszek, mindig elbuktam, mindig. Nem volt kivétel.

Azt kívánom Neked, akár edzésről van szó, akár életmódváltásról, hogy ne legyen kétséged, és különösen ne állj a sikered útjába a kishitűségeddel. Legyél önmagad rajongója, aki tudja, hogy megállíthatatlan vagy, ha van HITED!


Megjegyzések